Talán itt az ideje visszatérni...
Nem tudom, hogy mi történt... Egyszerűen csak kicsit nem voltam itt. Lehet okokat indokokat keresni, de minek?!
Köszönöm, jól vagyok- vagyunk.
Kötöttem és kötök most is. Leginkább kendőket.
Siklóernyőzni tanulunk továbbra is.
Nővéremnek baba van a hasában, de még nem hivatalos.
A hónap elején voltunk Lillafüreden, szép volt.
Tanu leszek Legkedvesebb esküvőjén.
Anyu ma új protézist kapott a vállába, reméljük, ezzel már nem lesz gondja és fájdalma.
Ma megfogtam egy nyuszit, aki már pár napja erre kujtorog.

A lakás szalad, a pince és a garázs koszos, kupis, a kert rosszul fest, nekem meg semmi kedvem a rendrakáshoz, pedig nagyon kellene. M-ber már aktivizálta magát, az autója csillog, a citrusai kimentve a garázsból, a garázs takarítás alatt... most rajtam a sor.

Tavaszi nap illatom lett és lepirult az arcom, boldogság van.

Még mindig tavaszodik és zajlik az élet. Néha felgyorsulnak az események, néha pedig lelassulok. Épp csak nem írtam, hogy vagyok, élünk, szeretünk... Talán hamarosan bepótolom, de ki tudja?! Ismét túl vagyok az évem "leghosszabb éjszakáján", földi mértékkel nézve ismét idősebb lettem egy évvel.
Ezt a képet pedig már pár napja tervezem ide illeszteni. Tavasz van. Legalább másfél hete kaptam bimbósan őket és szép lassan nyílnak, hosszúra nyújtva a feléjük irányuló csodálatot.

Átnevezték a pesti alsó rakpartot. A Margit hídtól id. Antall József, aztán meg Jane Haining rakpart lett. Furcsa... Ezt a cikket találtam ezzel kapcsolatban. Ezek szerint nem csak a pesti rakpart kapott új neveket. Hát legyen, de nem hiszem, hogy ezt valaha is használni fogom. Ez gáz?!

Onnan is tudom, hogy tavasz van, hogy a gyerekek, akik telefonálnak zsonganak; szinte az összes téma a szex háza tájáról érkezik és mindenki teli van energiával (sokkal több a kuncogás, nevetés, az izgatottságtól kiabálva beszélés és a vicceskedés).

Néztem ma az egyik kereskedelmi adó új műsorát. Egy öt gyerekes apuka játszott. Könny szökött a szemembe, olyan erős érzelmeket láttam. Ő nem játszott, sokkal inkább a családjáért küzdött. Megrendítő volt.

Azzal hogy a Malév végleg leállt, nagy változásokat okozott... Több ezer ember munka nélkül maradt, családok megélhetése került veszélybe. Az idegenforgalmat és az állam bevételeit is nagyban érinti, csak ezt a nagyok nem szívesen kommunikálják... A mi szállodánkba még mindig átlagosan napi két (előre kifizetett szállás) lemondás érkezik (ezek bevételeiről természetesen le kell mondanunk).
Nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy M-bernek és a közvetlen munkatársainak tegnap volt az utolsó munkanapja. Az utóbbi időben már csak pakoltak "maguk után", selejteztek, archiváltak a romokon... Néhány kétségbeesett munkatárs még utoljára kimutatásokat gyártott, adminisztrált. Nem is tudom, hogy bírták ezt  az egészet lelkileg. Megint elkalandoztam...
M-ber megemlítette, hogy van bent egy nagy fikusz benjamina, ami csak el fog pusztulni. Igaz, hogy kicsit kopasz, de sajnálná, ha erre a sorsra jutna. Így megbeszéltük, hogy hazahozza. Tegnap óta itthon van. Tényleg kopaszkás, de látszik rajta, hogy nagy túlélő. Első látásra szeretem. Valahogy megérintett. Ma szépen lezuhanyoztam és beállítottam a helyére, leszedtem az elsárgult leveleit. M-ber majd ad neki egy kis tápot. Innentől csak a fikuszon múlik minden... Egy biztos: figyelemben nem lesz hiánya, mert folyamatosan "szólongat", képtelen vagyok nem rá figyelni.

Azért puffog - bár nem mondja a szemembe, csak érezteti-, mert a betegségemmel felborítottam a beosztását. Valóban kellemetlen lehetett, de időben szóltam és mondhatott volna a vezetőnknek nemet is. Mosom kezeim. Ezennel elengedem ezt a témát. Köszönöm.

Tele volt a fejem minden félével. Nem is tudom, hogyan... mostanában olyan sokszor felmerül bennem, hogy alkotni kellene, ráadásul úgy, hogy abból meg lehessen élni és csak úgy adni azoknak, akiknek szükségük van rá. Az alkotás itt nem valami magasztos művészi dolgot jelent, hanem inkább nagyon is hétköznapi tárgyakat: varrni valami szépet, hasznosat- leginkább ruhákat, egyedi, hordható, jó árú babaruhákat. (Igaz, még nem is tudok varrni, de mostanában nagyon mondogatom, hogy meg szeretnék tanulni.) Kötni, horgolni... horgolni játékokat. Egyedit, mind másfélét, sokat.
Csak kergették, hajszolták ezek a gondolatok egymást az agyamban, egész a frusztrálódás határáig, amikor is nem bírtam tovább és elvonultam aludni. De nem volt jó, mert M-berrel is csak puffogni lett volna kedvem elköszönés helyett... Aztán a nagy elvonultságban nem tudtam aludni és kisomfordáltam M-berhez, beszélgettünk egy kicsit és rögtön könnyebb lett minden. Nem kerestettem vele megoldásokat, nem válaszoltuk meg az élet nagy kérdéseit. Egyszerűen csak EGYütt voltunk.
Látszólag teljesen érthetetlen ez az alkotási vágy, nem tudom, mikor kezdődött, de egyre erősödik. Jelenleg még nem értem, de nyilvánvalóan foglalkoznom kell vele.

Lassan két éves ez a kép, de még mindig szeretem...

Érzem már egy jóideje, hogy valami nem stimmel...
Nincs rendjén, hogy a fejem fölött döntenek, hogy senki nem kérdezi meg, hogy nekem mi a jó, mit szeretnék, hogyan gondolom, mi az, amit nem értek.
Miről beszélek? Akár a politikát nézem, akár a nemrégiben kihelyezett utcatáblát, vagy az orvost, aki éppen csak a tüneteimre nem kérdezett rá és a hogylétem felől nem érdeklődött, vagy ha szomszéddal való legutóbbi beszélgetésre gondolok, aki furcsán nézett rám, mert azt mondtam, hogy lehetne másképp is. Valami nem stimmel...
Kész, elég. Nekem erre nincs szükségem. Nem kellenek a manipulátorok, akik megmondják helyettem, hogy nekem mi a jó.
Karácsonykor a nővérem a "szememre hányta", hogy burokban élek... Nagyon sokat rágódtam ezen, még többet beszélgettünk erről számomra fontos emberekkel. Egy pillanatig még a lerombolásán is gondolkodtam... Kipróbáltam, anélkül nem működhetem... ma rájöttem, hogy ott van benne minden, a hitem, az erőm. Én vagyok az...
Igenis hiszem, hogy semmi sincs véletlenül... A találkozások, a felmerülő gondok, kérdések fontos csomópontjai életünknek. Itt az ideje munkához látni.
Nem vagyunk egyedül, nem kell dacolni a világgal, csak csinálni kell azt, ami nekünk fontos. S ha megkérdőjelezik kívülről, nem kell megszeppenni, nem kell magyarázni. Csak tenni kell az, amit helyesnek, fontosnak tartunk, hiszen legbelül tudjuk, ismerjük az irányt. Ebben erősítettek meg Kulturális Kreatívok és Kiss Balázs Kunó.
Miközben tesszük, amit teszünk, találkozunk azokkal is, akik értenek... Ezeket a találkozásokat kell igazán megbecsülni és ezekből kell építkezni. Persze, Virágszál most biztos mosolyog, mert ő aztán tudja, hogy milyen jól el tudom magam szigetelni, de fenntartom a jogot a változásra. Igyekszem nyitni, mert azt hiszem eljött az ideje, hogy megmutassuk magunkat. Sokan vagyunk, akik másképp gondolkodunk és csak rajtunk múlik, hogy találkozunk-e és vállaljuk-e igazi önmagunkat.
Még mindig nem ismerem a módját, még nem tudom, hogy pontosan hogyan tegyem le az aggódást, a félelmeket, a kétségeket örök. Szögezzük le még egyszer: én vagyok az egyetlen, aki tudom, érzem azt, hogy számomra mi a jó... (Például a politikának sincs szüksége rám, hát nekem sem kell a politikai manipuláció. Egyszerűen kizárom... Attól, hogy azon aggódom, hogy az EU elzárja-e a csapot büntiből, vagy sem, nem leszek jól. Attól, hogy azon aggódom, hogy hány ezerrel lesz kevesebb a fizetésem, vagy hány ezerrel lesz több befizetni valóm, még semmi sem fog változni, csak rosszabbul érzem magam.)
Azt is észrevettem, hogy minden, de minden, ami ellen harcolni próbáltam, ami ellen akaratból küzdeni akartam, földbe döngölt, legyőzött. Tehát nem az efféle erő-harc a megoldás... Azt hiszem, hogy a megoldás annyira egyszerű, hogy talán ezért nem megy az elfogadása. Ugyanis arról lehet szó, hogy egyszerűen élni kell, csinálni kell azt, amiben hiszek.
Egy dolog még biztos, mégpedig az, hogy egy nagyon nagy változás közepén vagyok- vagyunk, amikor a régi helyett valami új jön. Természetes, hogy az ember keresi ebben a helyét, önmagát... Most legalább nekikezdtem.

Elkészült a második Toszkána kendőm, amit Vagánylány szülinapjára szánok. Igaz, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy hordana-e ilyet, a szín nagyon passzol az ízléséhez. A kendőt amúgy sálként is hordhatja. Meglátjuk április elején...

M-ber legújabb kedvencei.

Várom már a tavaszt... Szeretem a virágait: a jácintot, a nárciszt, a krókuszt, na persze a hóvirágot is és a többit...
Ilyenkor, ha tehetem, virághagymát nevelgetek idebent. Kértem is M-bert, hogy ha megy vásárolni a szuper-hipermarketbe, nézzen nekem hagymát. Hozott is új jácintot és krókuszt, igaz már előneveltet. A krókuszt a bögrémbe szántam. Íme az eredmény:

Colette felhívására kötöttem egy baktust. Szerintem helyes lett, bár kicsit vastag...

Baktus hullámok

Még ezelőtt megtanultam csipkét kötni Barkáéktól. Itt az eredménye:

Toszkán levelek

Tegnap kihagytam az asztórt, mert még nem vagyok teljesen gyógyult... Normál esetben már ficeregtem volna, de mivel ma és holnap kihúztam magam a munka alól és más dolgozik helyettem, úgy gondoltam, hogy nem rohangálok a magán programjaimra sem. Még jó itthon lenni... Már alig köhögök és végigalszom az éjszakát. Jól levert a lábamról ez a nyavalya, de hát ez van...
Amúgy mostanában meg kapom az ívet, hogy én vagyok a "kicsi", aki ne magyarázzon, aki nem tudhatja. Ezt kapom kintről és bentről is. Pedig én tudom, hogy nekem mi a jó, hogy merre tartok. Minden arról szól, hogy vállaljam fel magam, hogy mondjam ki, én ilyen vagyok és pont így vagyok a helyemen... Feladat van, na.
Virágszál, innen is köszönöm a minapi telefonbeszélgetést, mert azt hiszem, az kellett ahhoz, hogy elinduljak az igazi gyógyulás útján. :)

Tegnap "találtam" egy jácintot az előszobában, a kabátok alatt... Kaptam egy kis tavaszt. Mosolygott, mikor látta az arcomat.
Ma reggel mikor kinyitottam a szemem, rám mosolygott. Aztán befurakodtak mellénk a napi gondok... Sebaj, gondok vannak,  az illanataink átsegítenek a nehézségeken.

Ma a Duna mellett autóztunk és meglepett, hogy a tegnapi majd' összefüggő jégtáblák eltűntek... Csak a szélén maradt meg a havas jég, de a közepén csak a kék vizet láttuk. Döbbenet (tényleg kék volt, tényleg (le)zajlott a nagyja).